Történelmi vetélkedő a Kárpát-medence magyar középiskolásai számára

2017.05.16 21:29

Tizennyolc éve szervez az Ady Endre Líceum Kárpát-medencei történelmi vetélkedőt középiskolások számára a Varadinum keretében. Az idén Szent László és jelentősége volt a verseny témája. A megnyitó előadást 2017. május 12.-én pénteken dr. Fleisz János egyetemi tanár, a zsűri elnöke tartotta a váradi vár civil termében. A tulajdonképpeni vetélkedő szombat délelőtt zajlott, az Ady Endre Líceum könyvtárának termében.

 

Cikk a Bihari Naplóban

Május 12–13-án 19. alkalommal rendezték meg azt a középiskolások számára szóló Kárpát-medencei vetélkedőt, amely minden évben az adott esztendőhöz kapcsolódó események, személyek köré épül.

A történelmi vetélkedőn résztvevő diákokat a péntek délutáni megnyitón Fleisz Judit köszöntötte, majd dr. Fleisz János, a vetélkedő zsűrijének elnöke mondott beszédet, kiemelve a vetélkedő célkitűzését, ami az egységes nemzettudat kialakítása a Kárpát-medencei magyarság körében. Ebben az évben a verseny Szent László személye köré összpontosul, egy olyan meghatározó történelmi személyiség köré, aki egyben a közép-európai népek összekapcsoló alakja is, hiszen Lengyelországban született, illetve Nagyvárad mellett ő alapította a zágrábi püspökséget is, Piroska lánya által pedig a Bizánchoz is volt kötődése, emelte ki dr. Fleisz János. A továbbiakban Szent László nagyváradi kötődéséről beszélt a történész, ami a diákok számára igen fontos volt, hiszen az elhangzottakból is kaptak kérdéseket a szombati vetélkedőn. A megnyitót követően a diákok a várban tettek sétát, az idegenvezető koordinálása által megismerkedtek a váradi várral.
Eredmények
Dr. Fleisz János a vetélkedő kiértékelésében elmondta: a diákok felkészültségének köszönhetően nagyon szoros verseny volt, ami azért is figyelemre méltó, mivel Szent László alakja nem szerepel a tananyagban, a felkészülés a tanulók és felkészítőik szorgalmát dicséri. Ugyanakkor kiemelte: Szent László példája a mai fiataloknak is értéket közvetít, őket is megszólítja.
A vetélkedőn első helyezést ért el a magyarországi, Derecskéről érkezett csapat, az I. Rákóczi György Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjai, Árva Ferenc (11. D), Kriszte Tamás Hunor (9. B), Szőke László (9. B); második helyezést ért el a komáromi Selye János Gimnázium csapata, Bánki Bence, Rancsó Dorottya és Šiška Dávid. Harmadik lett az Ady Endre Líceum csapata, amelyet Szűcs Máté, Búzási-Marót Örs és Laczikó-Succhiatti Dominik alkotott. A vetélkedő az Ady Endre Líceum Történelem Katedrájának szervezésében jött létre, Apáti Tímea, Pócsi János és Fleisz Judit közreműködésével.

Képek >>> https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1743933272283822.1073741903.100000014976165&type=3