Dsida Jenőre és Páskándi Gézára emlékezünk

2017.05.05 08:35



Dsida Jenőre és Páskándi Gézára emlékezünk

 

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület május 18-án és 19-én  Dsida Jenő Napok címmel irodalmi esttel, tanácskozással és koszorúzással egybekötött főhajtással tiszteleg a 110 éve Szatmárnémetiben született  költő emléke előtt. A kétnapos  rendezvénynek  Szatmárnémeti lesz a fő helyszíne, de az irodalmi tanácskozás és megemlékezés meghívottai  május 19-én kora este a Dsida Jenő által  kedvelt Szatmárhegyre, a Kossuth-díjas Páskándi Géza költő és drámaíró  szülőfalujába is ellátogatnak és  részt vesznek a XX. alkalommal megrendezésre kerülő ottani Páskándi-megemlékezésen.

Indokolt az egymást követő és  közös főhajtás, hiszen 1957-ben Páskándi Géza egyike volt azoknak az erdélyi értelmiségieknek, kik Dsida Jenő születésének 50-ik évfordulója ürügyén  felhívták a figyelmet  a hosszú időn keresztül elhallgatott erdélyi költő jelentőségére, szorgalmazták emlékének ápolását.

A 2017-es Dsida Jenő Napok programja  május 18-án, csütörtökön 19 00 órakor  a Római Katolikus Püspöki Palota dísztermében a szatmári származású Banner Zoltán előadóművész irodalmi estjével veszi kezdetét, majd másnap (május 19-én, pénteken) délelőtt 10 00 órától a Református Esperesi Hivatal tanácstermében irodalmi tanácskozással, délután 17 00 órától pedig a költő Titulescu téri szobra előtti főhajtással folytatódik.

A Dsida-megemlékezést követő szatmárhegyi Páskándi idézés 19 00 órakor a költő szülőháza telkén, 20 00 órától pedig a községközpont főutcáján található mellszobra előtt zajlik.

A Dsida Jenő- és a Páskándi Géza-megemlékezés részletesen  programja alább olvasható. .

A mindenki számára nyitott rendezvényekre az érdeklődőket szeretettel várják a szervezők.

 

Szatmárnémeti

2017. május 18., csütörtök

 

19 00   órakor                                                     (kelet-európai idő szerint !)

„Én vagyok a te távoli társad”

 

Banner Zoltán előadóművész  Dsida Jenő–műsora

 

–   Szatmári Római Katolikus Püspöki Palota  emeleti díszterme  –

1918 December 1 (volt Széchenyi) utca 2 szám


 

A jelenlevőket üdvözli:

 

Muzsnay Árpád, a Dsida Jenő Napok főszervezője

                                       Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök,  az irodalmi est házigazdája


 

Megnyitó beszédet mond:

 

                     Kondor Katalin rádióriporter, a Magyar Rádió volt elnök   (Budapest)

 

Díjtalan belépés

 

2017. május 19., péntek  délelőtt

 

10 00   órakor                                                          (kelet-európai idő szerint !)

 

A költő feltámadása

 

irodalmi tanácskozás Dsida Jenő születésének 110. évfordulója alkalmából  

 

–  a  Szatmári Református Esperesi Hivatal  tanácstermében –

(Kálvin tér 2 szám   –    a Református Gimnázium földszintjén)

 

Üdvözlő beszédet mond:  

Muzsnay Árpád, az EMKE  főtanácsosa

 

Tanácskozásvezető:

Lisztóczky László irodalomtörténész (Eger)

 

Elhangzó előadások:

 

           Medvigy Endre irodalomtörténész (Budapest):

Időszerű-e Dsida Jenő ?

 

          Füzesi Magda költő, publicista (Beregszász):

Palackposta az utókornak

–  Gondolatok Dsida Jenő költészetéről –

 

              Felician Pop költő, műfordító (Szatmárnémeti):

           Poetica lui Dsida Jenő  –  la răscruce de timp şi forme

          (Dsida Jenő poétikája  –  idő és forma keresztútján )


 

Szünet

 

Tanácskozásvezető:

Medvigy Endre irodalomtörténész (Budapest)

 

Elhangzó előadások:

 

             Cseke Péter irodalomtörténész (Kolozsvár):

Dsida Jenő 1937-ben

 

              Lisztóczky László irodalomtörténész (Eger):

 Versek Dsida Jenő halálára

 

Heinrich Andrea  tanárnő (Szatmárnémeti):

Dsida-vers tanítása a költő szülővárosában

 

Széman Emese Rózsa irodalomkritikus (Kolozsvár):

Dsida Jenő és az erdélyi szavalóművészet


 

Kerekasztal-beszélgetés az elhangzottakról

A konferencia zárása

2017. május 19., péntek  délután


 

17 00   órakor                                           kelet-európai idő szerint !)

 

                                          

 

Dsida Jenő  szatmári szobrának megkoszorúzása

  • Titulescu téri park  –

 

Üdvözli a jelenlevőket:

 Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere

                                                  Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök

 

Beszédet mond:

                                           Papp - Für János költő, a Tokaji Írótábor titkára (Hajdúböszörmény)  

                                           Lisztóczky László irodalomtörténész (Eger)

 

Szavalnak:

Banner Zoltán, Meskó Bánk, Széman Emese Rózsa előadóművészek,

valamint

Ary Dalma és Moroz Hannelore szatmári diákok

 

A koszorúzást levezeti:

          Draveczky Károly mérnök

 

Díszőrséget állnak:

a szatmárnémeti Dsida Jenő cserkészcsapat tagjai

Boga Ferenc és Tóth Géza Ivor vezetésével


 

Szatmárhegy

2017. május 19., péntek koraeste

 

19 00  órakor                                        (kelet-európai idő szerint !)

 

          A Páskándi – emléktábla megkoszorúzása

                    (Páskándi - volt Călăraşi - utca 27)

 

       Köszöntőt mond:

                              Huszti Gyula, a szatmárhegyi RMDSZ-szervezet  elnöke

 

    Beszédet mond:

                                    Papp - Für János költő, a Tokaji Írótábor titkára (Hajdúböszörmény)


 

20 00    órakor

           Megemlékezés  a Páskándi-szobornál

         ( Fő út  melletti park )

     Köszöntőt mond:

                                   Szűcs Szabolcs,  Szatmárhegy polgármestere

                                   Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke

                                   László Róbert, a Hagyományos Kultúrát Őrző és Támogató  Szatmár Megyei Központ  

                                                                                                                                                                                       igazgatója

 

       Ünnepi szónokok:

                                          Kondor Katalin  rádióriporter, a Magyar Rádió volt elnöke (Budapest)

                                          Medvigy Endre irodalomtörténész (Budapest)


 

A megemlékezésen közreműködnek:

Erdei Karolina, Fehér Nóra, Fehér Zsófia, Ferenczi Adrienn, Kovács Jácint,

Medgyesi Hanna, Medgyesi Henrietta, Miklovics Anna diákok

Muntán Antal és Zilahi-Kató Klára  tanerők vezetésével

 

Szavalnak:

Banner Zoltán és Meskó Bánk előadóművészek

 

A koszorúzást levezeti:

                                        Burján Sándor önkormányzati tanácsos



 

A Dsida Jenő Napok és a  Szatmárhegyi Páskándi-megemlékezés

az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Partiumi Alelnökségének

a  Hagyományos Kultúrát Őrző és Támogató Szatmár Megyei Központ programjában szereplő rendezvényei..

 

A Dsida Jenő Napok  támogatója:

Szatmár Megyei Tanács, Communitas Alapítvány, Szatmári Római Katolikus Püspökség,

Szatmári Református Esperesi Hivatal

 

A szatmárhegyi Páskándi-megemlékezés társszervezői:

Páskándi Géza Baráti Társaság,  Szatmárhegy Polgármesteri Hivatala, Szatmárhegy RMDSZ-szervezete

 

A Dsida- és a Páskándi program szervezésében segédkeztek:

Burján Sándor, Hodász Emőke, Huszti Gyula, Mandula Katalin, Marián Éva,

Muntán Antal, Szűcs Szabolcs, Zolcsák Anna

 

A szervezést irányította és a műsorokat levezeti:

Muzsnay Árpád

 

Bővebb felvilágosítás:                                        

tel/fax : 40 261 712808 ;   40 77 104 2700 (mobil)

e-mail: muzsnay@datec.ro ;  muzsnayarpad41@gmail.com