Beszámoló

 

Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fóruma

XII. BUDAKALÁSZI TALÁLKOZÓ

Budakalász, 2013. június 21-23.

 

Tizenkettedik alkalommal került sor a Budapest melletti Budakalászon a külhoni magyarság kulturális találkozójára. A rendezvényen 42-en vettek részt 45 civil szervezet képviseletében. A sikeres rendezvény főszervezője most is Romhányi András a Magyar Kollégium elnöke volt.

A rendezvény a megszokott módon pénteken közös ebéddel kezdődött majd előadások következtek. Az előadók között volt Dr.Pomogáts Béla irodalomtörténész, több civil szervezet egykori vezetője is. Szombaton délelőtt plenáris, délután szekcióülések, este a Kárpát-medencei kenyér sütése és elfogyasztása, vasárnap délelőtt szekció beszámolók, plenáris megbeszélés, majd Himnusz után a hazautazás következett.

A hasznos tanácskozáson jelen volt Dr. Fleisz János a BINCISZ és a Sapientia Varadiensis Alapítvány elnöke, aki rövid előadásban ismertette azokat a kezdeményezéseket, amelyeket a BINCISZ indított el, mint a magyar kultúra napja, a tudomány napja vagy a civil nap, és amelyek immár 13 alkalommal sikeresen lefolytak. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy tevékenységeiket mindenkor a civil értékrend alapján szervezik.A résztvevők örömmel vették, hogy a találkozó újból létrejött és megköszönték Kelemen Máriának az Anna Nőszövetség elnökének, a BINCISZ volt alelnökének a budakalászi eszme fenntartását a levelező lista és a civil honlapok működtetése által. Tervek szerint az idén a Civil Akadémiára is sor fog kerülni.

 

Képek >>>