XIII. Budakalászi Találkozó! 2016. VI. 17-19.

2016.03.09 10:49

Kedves Barátaim!

Tudom, régóta vártok erre a hírre. Nos, igen, idén - végre - újra lesz Budakalászi Találkozó! Úgy döntöttem, hogy a Magyar Kollégium minden - eddig összegyűjtött - pénzecskéjét felteszi erre az ügyre. Azaz mindenképpen megtartjuk a fórumot, akár nyerünk a pályázatokon, akár  nem.

Egyszóval: készüljetek!

Továbbá kérlek Benneteket, hogy a szervezésben segítsetek is nekem! (A számítógépemen újratelepítették a programokat; még csak bukdácsolok az új felületek között, két hete csak tanulom használatukat.) Így lehet, hogy a mostani címlistából többen is hiányoznak, akiknek pedig Kalászon lenne a helyük. (Meg - lehet - lesz olyan is, aki két üzenetet is kap majd most.) Értesítsetek hát mindenkit, aki érdekelt! Küldjétek el neki a csatolt felhívást és a Nyilatkozatot!

Ezen kívül írjátok meg ötleteiteket, milyen elemekkel töltsük meg az együttlétet!

                                       Barátsággal: Romhányi András 

------------------------------------------------------------------------------------

Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fóruma

XIII. BUDAKALÁSZI TALÁLKOZÓ

Budakalász, 2016. június 17-19.


 

A MAGYAR KOLLÉGIUM

tanácskozást szervez.

Kedves Barátunk!

Tizenharmadik alkalommal hívunk Budakalászra, a külhonban élő magyarság legnagyobb kulturális találkozójára.

A legfontosabbnak az tartottam, hogy minél előbb megtudd az időpontot; ezért egyelőre nem tudok programmal szolgálni. De ne félj, idén is színvonalas lesz a fórum! A fő „tételek” változatlanok:

Pénteken ebéddel kezdünk, majd számunkra fontos személy(ekk)el találkozunk.

Szombaton délelőtt plenáris, délután szekcióülések, este Kárpát-medencei kenyér.

Vasárnap délelőtt szekcióbeszámolók, plenáris, majd Himnusz és hazafelé…


 

HOGYAN KÉSZÜLJ FEL A XIII. BUDAKALÁSZI TALÁLKOZÓRA?

1. Visszajelentkezés

Részvételi szándékod azzal jelzed, ha visszaküldöd a kitöltött Nyilatkozatot.

E-mail: romhanyi@magyarkollegium.hu, Telefon: +36-30/2974021

A Nyilatkozat visszaküldésének végső határideje: 2016. március 31. Ezt a határidőt, kérlek, vedd nagyon komolyan! A visszajelentkezések alapján rendelem meg a szállást. Aki nem jelentkezett idejében, annak nem tudok majd szállást adni!

2. Kiadvány-bemutató

Mint eddig mindenkor, a tanácskozás ideje alatt kiállítást rendezünk a résztvevők által hozott kiadványokból, dokumentumokból. Kérünk, hozz magaddal anyagokat!

3. Kárpát-medencei kenyér

Régi hagyományainknak megfelelően idén is szeretnénk megsütni a Kárpát-medencei kenyeret. Ezért, kérünk, hozz magaddal sót, lisztet, esetleg (porított) kovászt!

4. Azonos problémák, különböző megoldások

A tavalyi találkozón felmerült egy ötlet: legyen"együttműködési börze"!: ki mit csinál jól, és mit tart átadhatónak. Készülj – legfeljebb 8 perces hozzászólással! Felszólalási szándékodat jelezd a romhanyi@magyarkollegium.hu villámposta-címen!

5. A fórum tartalmi munkája

Kérlek, írd meg ötlete(i)det! Mivel foglalkozzék a XIII. Fórum!

*

A szervezők az étkezési- és szállásköltségeket állják; és – a pályázatok sikere esetén – esetleg hozzá tudnak járulni az útiköltséghez. Ennek azonban feltétele az is, hogy be kell mutatnod (mi lemásoljuk) a vonat-, vagy autóbuszjegyedhez kért számlát. (A pályázatok elszámolása egyre szigorúbb.)

A tanácskozáson csak korlátozott számban tudunk küldötteket fogadni. Kérünk azonban, ha ismeretségi körödben olyan szervezet működik, melynek képviselője érdemben tudná segíteni a Fórum munkáját, jelezd nekünk! Indoklást és elérhetőséget (cím, telefon, fax, e-mail) kérünk!


Budapest, 2016. március 7-én

Barátsággal és szeretettel: Romhányi András 0036-30-2974021

----------------------------------------------------------------------------------------------------

NYILATKOZAT


 

A képviselt szervezet(ek):

 

Alulírott

 

nyilatkozom arról, hogy a Magyar Kollégium által szervezett

Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar közművelődési Civil Szervezetek Fóruma,

XIII. Budakalászi Találkozó

rendezvényen a szakmai munkában annak kezdetétől végéig részt veszek, arról nem késem; menet közben, illetve a meghirdetett program vége előtt nem távozom el. Tudomásul veszem, hogy a szervezők az általuk vállalt költségtérítéseket (étkezés, szállás, útiköltség-hozzájárulás) csak ebben az esetben fizetik ki.

 

X-szel jelölöm azokat a szolgáltatásokat, amelyeket igénybe kívánok venni:

2016

Reggeli

Ebéd

Vacsora

Szállás

június 17.

       

június 18.

       

június 19.

       

 

Tudomásul veszem, hogy amennyiben nem tartom magamat a fenti nyilatkozathoz, a szervezők az általam igénybe nem vett szolgáltatások árát megtéríttetik velem, illetve a kérdéses összeget levonják – esetleges – útiköltség-térítésemből.

 

Kelt:



 

aláírás

--------------------------------------------------------------------------------------------------------