Páskándi Géza idei két kitüntetése

2015.09.17 20:42

A(z) diploma Paskandi 1 001 x.jpg megjelenítéseHalálának huszadik évfordulója meghozta Páskándi Gézának a szülőfalu és a nemzet egészének elismerését.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület javaslatára és a Páskándi Géza Baráti Társaság elnöke: Bauer Béla gyermekgyógyász főorvos kitűnő  ajánlására szülőfalujának díszpolgára lett a költő.

Az erről szóló  tanácsi határozat meghozatalát az eredeti elképzelések szerint  az idei májusi  szatmárhegyi   megemlékezések előtt tervezte a község vezetősége,  s a díszpolgári címről szóló oklevelet ünnepi külsőségek között a  költő hazalátogató özvegyének kívánta átnyújtani, de a bürokrácia útvesztői miatt a tanácsi döntés kissé késett.  Csupán a május  végi ülés napirendi pontjai közé  kerülhetett be, s  a szatmárhegyi tanácsosok akkor szavazhatták meg a javaslatot.

Az évenként megrendezésre kerülő májusi Páskándi-megemlékezések helyi szervezői mindmáig úgy látták jónak, hogy a tanácstagok  egyhangú döntését majd csak a jövő évi ünnepségen hozzák nyilvánosságra.

Szeptember második hetének végén azonban indokoltan változtattak elképzeléseiken. Elkészíttetették és közzé teszik már most a döntést és a kétnyelvű oklevelet. Tájékoztatás érkezett ugyanis arról, hogy  szeptember 19-én Páskándi Géza munkásságát a Magyar Örökség Díjjal jutalmazzák, s a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megrendezésre kerülő ünnepségen Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész méltatja a szerző tevékenységét. Ugyanaz nap este – a Magyar Örökség Díj átadási ünnepségének folytatásaként  –  a budapesti Új Színház  színpadán a díjazott szerző gyerek-darabjának : a Királylány bajuszának bemutatójára kerül sor.

A szülőföld és a nemzet méltó főhajtása történt meg  2015-ben a Kossuth díjas alkotó irodalmi munkássága előtt.

                                           

                                                                                                                                    

 (muzsnay)